100 hely, amit meg KELL látogatnod Budapesten

Budapest, hiányzol!

Budapest, hiányzol!

4. Az ELTE Nagytétényi úti kollégiuma

2014. november 29. - BP LOVER

Az ELTE Nagytétényi úti kollégiuma a Schönherz kollégium mellett vitathatatlanul az egyik legjobb hely arra, hogy az ember jókat bulizzon és úgy mellesleg még az egyetemet is elvégezze. Nagytétényi elhelyezkedése, az olcsó pia az éjjel-nappal nyitva tartó Tesco-ból garantálja, hogy itt mindig zajlik az élet. A szellemi élet színvonalát meg jól meghatározza az, hogy a kollégiumban főleg informatika karos programozók, illetve BME gépészek laknak.

elte-nuk.jpg

Persze régen itt is minden jobb volt, még abban az időben, amikor egy-egy szobában még két számítógép volt, azok sem laptopok, szólt a kollégiumi rádió, a Rádioaktív és a porta melletti számítógépeken ingyen internetet kaptak a csóró kollégisták, valami nagyon basic Linux-szal és akkor még eléggé fapados Operával. A kollégium hangulatát jól mutatja az alábbi videó, amit mi is kismilliószor megnéztünk anno, s amelyik 2002 karácsonyára készült:

 

De mit is lehet csinálni az ELTE NUK kollégiumában? A 22. kerület Budapest egyik legszebb része, nagyon sok hegyre felfutó kis utcával, sok-sok kertes házzal, nagy sétálható terekkel és mióta kiépült a Campona mellett vezető bringaút, azóta hosszú kilométereken át vezető jó kerékpáros infrastruktúrával.

A kollégiumban csak a kollégiumon belülről elérhető szerverek (Betty és társai) gondoskodtak a szórakoztatásról, ahol a kollégisták minden megtaláltak, amire szükségük volt. Sőt, egy időben egy Szücsi nevű srác a saját gépét is beállította a közösség szolgálatába, ahol további, felnőtt témájú filmek is elérhetőek voltak éjjel-nappal.

Aztán ugye ott a KoKocsma, aki a tulajdonosáról, Kokóról kapta a nevét. Ő az, aki kollégisták ezreinek nyújtott sört, bort, pálinkát, ha azok szomjasak voltak, s esténként rendszeresen a bulik: disco, karaoke party, filmvetítések.

kollegiumi-party.jpg

Akinek nincs pénz a kollégium kocsmájára, az kiszolgálhatja magát a már említett Tesco-ban, ami pont szemben épült fel a kollégiummal. A Tesco betelepülése sajnos megszüntette azt a komikus látványt, amikor még Match volt Tesco helyett, s minden nap este fél nyolckor kollégisták tucatjai siettek a Match-ba, hogy még zárás előtt pont beessenek, s meglegyen a napi betevő falat + a sör. Azóta ugye a Tesco jött, a Match megszűnt és az egyszeri kollégistának sem kell felkelnie olyan korán, hogy még este 8 előtt be tudjon vásárolni :)

Egy Tétény kollégiumról szóló poszt nem is lenne teljes, ha nem említeném meg a Tétény Napokat, ez a NUK minden évben megrendezett 2-3 napos kollégiumi rendezvénye. Ekkor csapatok alakulnak a kollégium ismert személyeinek vezetésével és vicces játékok során megmérkőznek a győzelemért. A program része karaoke, ügyességi versenyek, esélykiegyenlítős foci, melynél felállnak a csapatok és a lehető legolcsóbb Tesco-s kevertből is beszerzésre kerül pár vödörnyi. A focitudás nem lényeges, mert a gól után a gólt lövő játékos csapata kollektíve lehajt egy-egy feles kevertet, így egy idő után még Diego Maradona is átváltana fókába és hason kúszva próbálna meg beletalálni a kapuba. A játékot nagyban segítik az egyéni bírói döntések, mint pl. "A 22-es játékoson sárga poló van, ezért az egész csapat iszik!", vagy "Szép mellélövés volt, mindenki iszik!".

A Tétény Napok egyik méltán hírhedt versenyszáma volt a lépcsőfutás, ahol minden csapatból egy-egy versenyző a földszintről indulva a lépcsőházban felfutott a 10. emeletre, miközben a 3., a 6. és a 9. emeleten meg kellett innia egy-egy felest. A hirtelen megerőltetés és a közben bedöntött felesek garantálták, hogy a versenyzők többsége a 10. emeleten egyből a vécébe rohant, ahol kiadott magából mindent, ennek ellenére sokszor olyan szintidők születtek, amit az épületben rendszeresen gyakorlatozó tűzoltók is megirigyelhettek volna.

A komolytalan dolgokat félretéve meg kell említeni a kollégium színvonalát is, ugyanis nem az ELTE és a BME az, ami közösséget csinál a 18 évesen bekerülő birkákból, hanem a kollégium. A sok ökörködésen, részeg vedelésen kívül a kollégisták nagy rész bizony az egyetemen is helyt áll, s most így visszanézve az azóta eltelt évekre azt látom, hogy a NUK-osok nagy része ma már középvezető, vagy tudományosan is elismert szaktekintély. És nem csak a programozókat tekintve, hanem a kis számú geológust, meteorológust, geográfust, stb. is..

ELTE NUK Nagytétény úti kollégium

1223. Budapest, Nagytétényi út 162-164

47.408947,19.017071

https://www.teteny.elte.hu/

A bejegyzés trackback címe:

https://budapesthianyzol.blog.hu/api/trackback/id/tr126942379

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása